A Tatabánya érkezik szombaton, 18:00-kor kezdődik az összecsapás.
Van miért visszavágnunk a Tatabányának, hiszen legutóbb Csurgón gyorsan eldöntötték az érdemi kérdéseket, akkor 28:37-re nyertek a kék-fehérek. Az idegenbeli találkozón már sikerült javítanunk, hiszen igazi ki-ki mérkőzést vívtunk, az utolsó 5 percben azonban jobban koncentrált a Tatabánya, s 31:28-ra megnyerte azt a találkozót is. A bajnokságot végül a negyedik helyen zárták, valamint a Magyar Kupában megszerezték a bronzérmet, így az Európa Kupában is képviselik hazánkat.
A nyáron jelentősnek mondható változások voltak szombati ellenfelünknél is, hiszen új stáb érkezett: a csapat vezetőedzője Tóth Edmond lett, a segédedzői pozíciót pedig az egykoron Csurgón kézilabdázó Tóth Károly látja el. Ami a keretet illeti, távozott például Bartucz László, visszatért azonban a csapathoz a román Demis Grigoras, de ide igazolt például a korábban Szegeden is szereplő Dmitrij Zsitnyikov vagy éppen volt játékosunk, Papp Tomi is.
A felkészülési főpróba jól sikerült a „tigriseknek”, hiszen 31:26-ra felülmúlták a Füredet, a jó formát pedig a bajnokságra is sikerült átmenteni. A nyitányon a Gyöngyöst fogadták, s végig vezetve tartották otthon a 2 pontot, mindehhez jelentősen hozzájárult Andó Adrián kimagasló kapusteljesítménye.
Mi Győrben 50 percig eltüntettük a két csapat közötti különbséget, sajnos azonban a hajrában már kevés alkalommal tudtunk eredményesek lenni, így vereséggel kezdtük a 2025-2026-os szezont. Saját csarnokunkban azonban kifejezetten jó szériában vagyunk, hiszen tavasszal csak a Veszprém távozott 2 ponttal Csurgóról.
A találkozó élő közvetítése elérhető: www.mksz.hu (online), MKSZ-Youtube-csatornája.
Jegyek még kaphatók a www.pannonjegy.hu - oldalon.
Hajrá Csurgó!