Csupa győzelemmel indult a szezon a fiataloknál.
U20-as korosztály: Bencze József csapata a PTE PEAC-hoz látogatott. Mint azt a vezetőedző elmondta, szinte semmilyen információval nem rendelkeztek a pécsiekről, így egyértelmű volt, hogy a csapatnak a saját játékára kell koncentrálnia. Fontos volt az is, hogy a mieink jól alkalmazkodtak a mérkőzés közben az ellenfél taktikájához, s a nyitott védekezésünknek köszönhetően, sikerült megnyugtató előnyt kiépíteni a második játékrészben. Bencze József leszögezte: nem volt könnyű meccs, s nagyon meg kell becsülni ezt a két pontot, hiszen egy nagyon szívós ellenfelet sikerült legyőzni. A tréner szerint fiataljaink jól küzdöttek, kiemelkedőt ezúttal Horváth Hunor, Papp Milán és Kránicz János nyújtott. A végeredmény 28:34 lett.
U18-as korosztály: Új bajnokságban és Baranyai Norbert személyében új vezetőedzővel debütált csapatunk. A nyitány remek volt, hiszen a Csepel DSE-t idegenben sikerült felülmúlni 21:22-re. Baranyai Norbert elmondta, mind a két gárda egy alakuló csapat, ami érződött is a meccs képén, hiszen rengeteg volt a hiba. Az első játékrész végén, majd a második félidő elején is sikerült 3-4 góllal ellépnünk, ám a hazaiak folyamatosan zárkóztak. Baranyai mester hangsúlyozta, fontos volt, hogy ebben a lélektani szituációban sem ijedt meg a csapatunk, s ha nem is szép játékkal, de nyerni tudott. A vezetőedző Frenkl Attila kapusteljesítményét és Horváth Szabó Nándor játékát emelte ki, a játék minősége kapcsán pedig bízik abban, hogy sikerül e téren is javítani a folytatásban.
U16-os korosztály: Vörös Károly és Kovacsics Ferenc csapata a keszthelyi Georgikon DSE-t fogadta. Ahogy azt Karcsi bácsi kiemelte, fontos volt a jó kezdés, hiszen egy idősebb korosztályban debütált a fiatal csapatunk. Nagy várakozás is előzte meg ezt a találkozót a fiatalok részéről, hiszen esélyesként léptünk parkettre. Ezt aztán játék közben sikerült is bizonyítani, hiszen már az első félidőben 7 gólos előnyt építettünk ki. A végeredmény 36:24 lett, Komáromi Kolos volt a legeredményesebb játékosunk, 9 találattal. Vörös Károly hozzátette: a folytatásban fizikálisan erősebb ellenfelek jönnek, ami kiváló fejlődési lehetőséget nyújt a játékosainknak.