Felálltunk hatgólos hátrányból, de a hajrá a hazaiaké lett, így pont nélkül távoztunk Budaörsről.
Igazi rangadóra volt ma kilátás, hiszen egy győzelem esetén mindkét csapatnak még reális esélye mutatkozhatott arra, hogy több pozíciót is javítson a tabellán elfoglalt helyezésén. A mérkőzés ennek megfelelően, kiegyenlített játékkal indult. Az első 5 perc végén még Kiss Bence és Urban Pipp góljaival kétszer is vezettünk (2:3, 3:4), de az már gyorsan kiderült, hogy a Farkasok kapusa, Marián Zernovic ellenünk is hozza az elmúlt hetekben mutatott kimagasló formáját, a szlovák válogatott hálóőr 9 védéssel zárta az első félidőt.
A 15. perc tájékán 1-2 góllal már a hazaiak vezettek, s a problémáink a 17. minutumban tovább súlyosbodtak, hiszen csapatkapitányunk, Vasvári Ádám Kristóf Mátyással ütközött, a megmozdulásért védelmünk oszlopa piros lapot kapott. Ezt egyértelműen kihasználták Juhász Ádámék, hiszen ezt követően folyamatosan nőtt az előnyük, végül 16:12-es állásnál mentek szünetre a csapatok.

A második félidő első 6 perce változatlan mederben folyt, Draskovics góljával már hattal is elléptek a budaörsiek (20:14). Ezen a ponton azonban sikerült váltanunk – Bazsó Gegit rendre jól találtuk meg, valamint több labdaszerzéssel jelentkezett a védelmünk, s Váczi Dani is 6 percig lehúzta a rolót, így Alilovic hetesével visszajöttünk döntetlenre, újra nyílt lett a meccs (20:20). Sőt, a 48. percben Szűcs Balázs találata már minket juttatott vezetéshez.
A folytatásban ugyan Bazsó Gegi továbbra is nagyon élt, szélsőnk 6/6-al zárt, de kritikus pillanatokban belehibáztunk a támadásainkba, emiatt a véghajrára kétgólos Farkasok-előnnyel fordultunk. Az utolsó percben Váczi szép labdaszerzésének köszönhetően ugyan az egyenlítéshez még volt labdánk, de az kimaradt, így Korsós Ádám együttese otthon tartotta a két pontot.
A mérkőzés végeredménye: Budai Farkasok-Rév – Csurgói KK 28:26 (16:12)
A bajnoki részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.

.png)























Csurgói KK Logo letöltés
Facebook
Instagram
Youtube.jpg)