Zajlik a munka a fiataloknál, zömében szeptember közepén kezdik a bajnokságot U-csapataink.

Utánpótlás körkép

U20-as korosztály: Bencze József fiai több felkészülési meccset is játszottak már a nyári időszakban. Az NB I-es bajnokságra készülő csapatunk a Komló ellen kétszer is szerepelt, de játszott a Nagyatád és a Pécs ellen is. Szerepel még egy szlovén túra a programban, majd a Budai Farkasok elleni találkozó. Legidősebb utánpótlásgárdánk kerete átalakulóban van, viszont Bencze József elégedett az eddig látottakkal. A vezetőedző elmondta: sokat dolgoztak a srácok, kemény terhelést kaptak, így jelenleg fáradtak, de ez a hozzáállás vezethet eredményre a bajnokikon.

U18-as korosztály: Baranyai Norbert gárdájánál nagy változást hozott az új szezon a játékosállományban, hiszen az idősebbek feljebb léptek egy korosztállyal, őket pedig 2011-es fiatalokkal tudta pótolni a klub. A vezetőedző hozzátette: ez egy ígéretes korosztályunk, de egyértelműen idő kell számukra, amíg fizikálisan beleerősödnek a bajnokságba. A keret így 17 fős, ami a tréner szerint kifejezetten pozitív, viszont a nyaralások miatt volt olyan hét, amikor csak kisebb létszámmal tudott dolgozni a csapat. Az eddigi felkészülési meccsek vegyes képet hoztak, volt siker és akadt kudarc is. A bajnoki szereplés kapcsán Baranyai Norbert azt is elmondta: hasonlóban lehet bízni, mint egy éve, azaz egy olyan őszben, amit a belemelegedésre szánunk, majd egy olyan tavaszban, amikor megcélozhatjuk a középmezőnyt.

U16-os korosztály: Vörös Károly és Kovacsics Ferenc együttese számára, ahogy „Karcsi bácsi” fogalmazott, elég zaklatott volt az eddigi felkészülés. A sok nyaralás miatt még nem tudott egységesen dolgozni a csapat, így szeptembertől egy új felkészülést vezényel az edzőpáros. A vezetőedző szerint ez belefér, hiszen az oktatás a cél, nem az eredményhajhászás. Együttesünk nagy köszönettel tartozik Szabó Krisztiánnak, aki levezényelte a kondicionális edzéseket ebben az időszakban. Akárcsak az U18-ból, innen is sok játékos lépett magasabb korosztályba, így szinte egy új társaság alakul az edződuó keze alatt.

U15-ös korosztály: Miháldinecz József és Kovacsics Ferenc irányítja ezt a korosztályt az előttünk álló szezonban is. Múlt héten már teljes létszámban tudott edzeni a csapat. Kovacsics Ferenc úgy látja, jó úton halad a társaság, kiváló közösséget fognak alkotni a 2026/2027-es kiírásban. Felkészülési találkozókat is játszottak már az U15-ösök. Pécsre egy tornára kaptak meghívást, s a Kalocsa ellen is gyakorolhattak fiataljaink.