Harminc perc után vezettünk a Tatabánya ellen, végül azonban 4 góllal győzött ellenfelünk.

Vendég siker

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a szezon első hazai mérkőzése, hiszen a legutóbbi kupabronzérmes kiváló formában érkezett Csurgóra. Ennek ellenére, remekül indult a találkozó, hiszen a 7. percben Gábor Marci góljával a vezetést is megszereztük (4:3). Folyamatosan fej-fej mellett haladtunk a rendkívül gyors tempójú és magas színvonalú meccsen, sőt, az ismét remek teljesítményt nyújtó, ezúttal 10 gólig jutó Alilovic találatával kettővel is elléptünk 5 perccel a szünet előtt (17:15). A vendégek vezetőedzője, Tóth Edmond időt is kért, ennek ellenére nem tört meg a játékunk, Matko Rotimnak helyzete volt a közte négyhez, az a ziccer azonban kimaradt és végül 19:17-el vonultunk öltözőbe. A látottakat így is vastapssal értékelték a ma is szép számmal jelenlévő szurkolóink.

A második félidőre védekezést váltott a Tatabánya, valamint bejött a vendégek kapujába Andó Arián, aki már az első fordulóban, a Gyöngyös ellen is extra produkciót nyújtott, s ezt a formáját átmentette a mai találkozóra is. A korábbi szegedi Zhitnikov vezetésével másfél perc alatt le is dolgozták a hátrányukat a vendégek, volt játékosunk, Papp Tomi góljával pedig az előnyt is megszerezték (21:22). Innen több hiba csúszott a befejezéseinkbe, amit rendre megbüntetett a bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje. Ezt a periódust számos videózás és hosszas játékmegszakítás tarkította, ami mind nehezítette azt, hogy visszajöjjünk a döntetlen közeli eredményhez. Tíz perccel a vége előtt, az 5 gólig jutó fiatal szélsőnknek, Szűcs Balázsnak volt még lehetősége arra, hogy zárkózzunk mínusz kettőre, a 40 százalékkal védő Andó Arián azonban hárította a lövését, majd ismét elléptek öttel a kékek.

Az utolsó percekben Alilovic góljaival tudtunk szépíteni, de a bravúr sajnos elmaradt.

A mérkőzés végeredménye: Csurgói KK - MOL Tatabánya KC 30:34 (20:18)

 

A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.