Fontos találkozó jön szombaton, 18:00-kor a PLER-t fogadjuk az Id. Sótonyi László Sportcsarnokban.

Újra hazai pályán

Legutóbb a tavalyi szezonzárón csapott össze a két csapat, akkor a számunkra tét nélküli meccs nem sikerült túl jól, a fővárosiak, remeklő kapusuknak, Kránitz Zoltánnak is köszönhetően, 33:26-ra nyertek és ezzel bent maradtak az első osztályban.

Csurgón azonban mi voltunk a jobbak. Gábor Marcell és Zagar Matevz is hatszor vette be a vendégek kapuját, így magabiztos sikert arattunk, az a meccs 35:30-al ért véget.

A szezont egy számukra peches találkozóval nyitották a fővárosiak. A Balatonfüred elleni, hazai találkozón ugyanis az utolsó percben sikerült egyenlíteniük, de 11 másodperccel a vége előtt a Balaton-partiak gólt lőttek, akik ezzel nyerni is tudtak (28:29).

A második fordulóban aztán már nyerni tudott szombati ellenfelünk, méghozzá a Budakalász otthonában. A szünetben még a hazaiak vezettek 16:14-re és a második félidő elején négy góllal is ellépett a Budakalász, de a korábbi csurgói Rok Zaponsek a kapuban, míg támadásban Ocvirk (11 gól) és a magyar válogatott keretébe is meghívót kapó Sztraka (6 gól) is feljavult, így fordított a PLER és elvitte a 2 pontot.

A Lepsényi Sándor és Tamás Ádám edzőpáros által dirigált gárda a legutóbbi körben az Egert fogadta. Bár Ocvirk ezen a meccsen is 12 gólig jutott, de az egriek szinte végig vezetve, magabiztosan szerezték meg a bajnoki pontokat a 25:29-es állással záruló találkozón.

A mérkőzésre már online is lehet jegyet vásárolni a pannonjegy.hu oldalon. A találkozó élő közvetítése elérhető a megszokott oldalakon:

www.mksz.hu (online), MKSZ-Youtube-csatornája

Hajrá Csurgó!