Zsinórban 17. első osztályú szezonunkat fejeztük be.
A hagyományokat megtartva az Azúr Vendéglőben gyűlt tegnap össze a klub vezetése, valamint felnőtt csapatunk játékosai és a teljes stáb.
Dr. Varga Jánost, klubunk elnökét idézve, a „nehéz résszel” kezdődött a késő délután, hiszen összesen tíz játékostól, valamint Kincse Balázs erőnléti-edzőtől kellett elköszönnie, akik egyaránt emlékplakettben részesültek, megköszönve ezzel is a munkájukat.
Ahogy Elnök Úr szintén elmondta, ennyien még nem távoztak egy adott szezon után, ami egyrészt kemény feladat elé állítja a szakmai stábot, másrészt azonban komoly elismerése a klubnál folyó munkának, hiszen a távozók nagyrésze feljebb tudott lépni, öt esetben pedig kivásárlási árat fizettek a klubnak, ami nemzetközi szinten is kimagasló.
A távozóknak egyaránt sok sikert kívánt, Szeitl Eriktől és Füstös Ádámtól pedig egy külön személyes történettel búcsúzott.
Alem Toskic szintén megköszönte a csapat munkáját, külön is kiemelve a távozókat, örült annak, hogy a tavasszal javuló tendenciát mutatott a csapat, a küzdeni tudás pedig kimondottan jellemezte ezt a csurgói alakulatot, ami nála a minimum elvárás a jövőt illetően is.
Az este további része jó hangulatban telt, a vendéglátásért pedig ezúton is köszönet az Azúr Vendéglőnek.