Szombaton indul a tavaszi szezon, 17:00-tól a Győrt fogadjuk.

Rajtolunk!

Kimondottan jól sikerült felkészülésen vagyunk túl, hiszen négy meccsből hármat is sikerrel zártunk. A Budai Farkasok elleni főpróbán többször magabiztos volt az előnyünk, azt a meccset végül 33:31-re húztuk be. Az is segítette az ETO elleni felkészülést, hogy mindenki sérülés nélkül tudta le a januári időszakot.
Ami a szombati ellenfelünket illeti, a zöld-fehérek három találkozóval hangoltak a tavaszra, a sort az Aon Fivers ellen zárták, akkor 44:43-ra az osztrák csapat nyert. A győriek januárban két fontos játékosukat is elveszítették, Krakovszki Zsolt a magyar válogatott edzésén bokasérülést szenvedett, míg Miloš Božović a montenegrói válogatottból dőlt ki. Kilvinger Bálint együttese az NB I ötödik helyéről várja a tavaszi nyitányt, 3 ponttal megelőzve minket.
A két gárda legutóbbi, győri meccsét behúzták a vendéglátók. Sokáig jól tartottuk magunkat, félidőben 16:16 volt az eredmény, sőt, egészen a hajráig döntetlenközeli volt az állás. Az utolsó percekben aztán hibáztunk az emberelőnyős szituációkban, amit meg is büntetett az ETO (32:27).
Hazai pályán azonban már pozitívak a legutóbbi emlékeink, hiszen tavaly februárban itthon tartottuk a két pontot. Akkor a kapunkban Füstös Ádám, mezőnyben pedig Bazsó Gegi remekelt, s kiváló hajránknak is köszönhetően, győzelemmel indult Alem Toskic második csurgói korszaka (26:22).

A mérkőzés élő közvetítése elérhető: www.mksz.hu (online), MKSZ YouTube-csatornája.

Jegyek még kaphatók a www.pannonjegy.hu-n.

Hajrá, Csurgó!