Az ötödik csurgói győzelmünket is elkönyvelhettük tavasszal, 34:27-re vertük a Dabast.
Nem indult könnyen a hét, hiszen 4 játékosunk is sérüléssel bajlódott, Mirko Herceg és Marko Majstorovic nem tudta vállalni a játékot, viszont „Voját” és Tóth Petit sikeresen „összedrótozta” fizioterapeutánk, Gazda Ferenc.
Mindezek ellenére remekül kezdtük a találkozót, Gábor Marci 3 gólja és Bazsó Gegi duplája után, a 10. percben már öttel vezettünk (7:2). Erre kapuscserével reagált a kiesés ellen küzdő Dabas, Nagy Tibor jól is szállt be, így nem tudtunk ellépni, de a félidőig állandósult a 4-5 gólos különbség.
A szünet előtt a végül 6 gólig jutó Brajovic talált be, így 19:15-el zárult az első 30 perc.
A második játékrészt azonban nem kezdtük jól, a támadásainkba több hiba csúszott, valamint Ág Bálintot is rendre megtalálták a vendégek. 10 perc telt el, amikor a Dabas ledolgozta a hátrányát (21:21). Erre Toskic mester időkéréssel reagált, valamint bejött a kapunkba Holló Bazsi, ami végül remek döntésnek bizonyult, hiszen 44 százalékkal zárt. Fontos pillanatban, 22:21-nél jött kapitányunk, Szeitl Erik üres kapus gólja, amit „Voja” fejelt meg egy duplával, így ismét sikerült ellépnünk néggyel (25:21), s ezt az arányt tartottuk is a hajráig.
Az utolsó percek a szélsőinkről szóltak. Tufe gólja kezdte a sort, majd jött Bazsó Gegi hatodik találata, a mai bajnoki pedig egy történelmi pillanattal zárult: saját nevelésű játékosunk, Füstös Bálint megszerezte első gólját felnőtt csapatunkban, ráadásul rögtön kettőt: Balu előbb hetesből, majd akcióból volteredményes. Ezzel az is eldőlt, hogy a Gyöngyös, az ETO, a NEKA és legutóbb a Komló után, a Dabast is két vállra tudtuk fektetni a csarnokunkban.
A mérkőzés végeredménye: Csurgói KK – Dabas KC 34: 27 (19:15)
A mérkőzés részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.