Tavaly mind a két alkalommal ellenfelünk diadalmaskodott.

Jön a Gyöngyös

A Budai Farkasok otthonából elhozott 2 pont után, kifejezetten jó hangulatban és szerencsére sérülések nélkül készült csapatunk a következő kihívásra. A Gyöngyös számára azonban van mit törlesztenünk, hiszen riválisunk a legutóbbi szezonban oda-vissza legyőzött minket.

Hazai pályán ugyan az első félidő még a miénk volt (11:10), de a második a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint zajlott, miután 14 percig gólképtelenek voltunk. A gyöngyösiek állandósították a 3-4 gólos előnyüket, a végeredmény 20:23 lett.

Ami a gyöngyösi meccset illeti, az elmúlt évek egyik legfeszültebb bajnokija volt a tavaszi szezon évzárója. Négy piros és két kék lapot is kaptunk azon a találkozón. A második 30 perc közepén még így is hárommal vezettünk, de a hajrára fordítottak a hazaiak, s bár az utolsó másodpercekben támadhattunk a döntetlenért, nem sikerült betalálnunk, így pályaválasztóként is 2 pontot szereztek ellenünk Ubornyákék.

Most egy vereséggel, egy győzelemmel és egy döntetlennel állnak a sárga-feketék. Kezdésként, talán a vártnál nagyobb arányban, 22:35-re kaptak ki a Tatabányától, ezt aztán sikerült egy bravúrral feledtetni - Bíró Balázs együttese idegenben verte a Füredet (33:35). A múlt héten a Szigetszentmiklóst fogadták a mátraaljaiak, s végig domináltak, a második félidőben már öt góllal is vezettek. Az utolsó másodpercekben viszont egyenlíteni tudott a Miklós, így 27:27-tel ért véget az a találkozó.

Ami a terhelést illeti, nincsen könnyű helyzetben a csapatunk, hiszen a csurgói bajnoki után szerdán már Magyar Kupa mérkőzés következik, eldőlt ugyanis, hogy szeptember 30-án Komlón harcolhatjuk ki a következő körbe kerülést (18:00).

A mérkőzés élő közvetítése elérhető: www.mksz.hu (online), MKSZ YouTube-csatornája.

Jegyek még kaphatók a www.pannonjegy.hu-n.

Hajrá, Csurgó!