Interjú a kilencedik csurgói szezonját kezdő, immáron friss csapatkapitányunkkal, Vasvári Ádámmal.

Itt minden a kézilabdáról szól

– Nyilván nem egyszerű ennyi évet összefoglalni, de mi motivált, hogy 2017-ben hozzánk igazolj? Gondoltad volna, hogy 8 év múlva csapatkapitány leszel?

– Sótonyi Lászlóhoz igazoltam ide, bíztam benne, hogy tőle megfelelő lehetőséget kapok, többet tudok játszani, holott nem voltam már az a fiatal tehetség, hiszen 23 évesen igazoltam Csurgóra. Ő volt az első edzőm Balatonfüreden, s ott jól éreztem magam, akkor azt reméltem, ez egy pozitív váltás lehet, aztán így is lett. Nyilván a hozzáállásomnak is köszönhető ez a megtiszteltetés, annak, ahogy az edzésekhez, a csapathoz viszonyulok. A habitusom, a jellemem is talán segített. Ráadásul anyai ágon itt él a rokonságom, errefelé voltam gyerek, így én könnyebben be tudtam illeszkedni ebbe a közegbe, nem volt új. Volt ugye jó pár olyan csapattársam, akik eljöttek Budapestről Csurgóra, aztán nem tudtak magukkal mit kezdeni. Itt nincs nyüzsgés, cserébe viszont minden a kézilabdáról szól.

– A korábbi csapatkapitányoktól esetleg tanultál olyan formulákat, amik hasznosak lehetnek az előtted, előttünk álló időszakban? 

– Négy kapitány volt, amióta idejöttem. De kezdetben, fiatal játékosként ez nem volt fontos tényező, hiszen akkor még csak a beilleszkedésemre koncentráltam. Tavaly már segítő voltam, ha Erikkel történt valami, én helyettesítettem. Nem csak a korábbi kapitányoktól tanultam, hanem magától a sporttól. Tudom már, hogy kihez miként kell szólni, hogy kell a fiatalokhoz, s az idősebbekhez. „Goni” mindig „meghalt” a pályán, ez bennem is megvan. Ő és Erik is rendszeresen rákérdezett, ha valaki nem úgy muzsikált, mint ahogy azt el lehetett volna várni. Látni kell, hogy mivel lehet a legjobban összetartani a brigádot. Azt gondolom, a legfontosabb az őszinteség és a szavahihetőség.

– Bár még az elején tart a felkészülés, s alaposan átalakult a csapat, de milyenek az első benyomásaid a megújult keretről?

– Beszélgettem már az újakkal is, régiekkel is. Sok az új arc, úgy érzem, pozitívan fog ez hatni a közegre. Picit változni fog a játékunk képe is ezzel a kerettel, eddig azt látom, jól érzi magát a gárda. Mindenki motivált, az új légiósok is nyitottak és úgy tűnik szeretnek itt lenni.