Magabiztosan, végig vezetve hoztuk el a két pontot Egerből.

Győzelem a nyitányon

A felkészülési mérkőzéseink eredményei és a mutatott játék után önbizalommal telve vágtunk neki a mai, rövidnek nem mondható utazásnak. Volt is miért törlesztenünk, hiszen évek óta nehéz terep nekünk az egri sportcsarnok, ráadásul új beállónk, Ilija Bogdanovic kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.

Úgy indult aztán a mérkőzés, ahogy szerettük volna: Váczi Dani hozta a nyári meccsek alatt mutatott extra formáját, a védekezésünk stabil és agresszív volt. A vezetést „Voja” góljával szereztük meg, majd a meccset 4/4-el záró szélsőnk, Szücs Balázs találatával gyorsan el tudtunk lépni hárommal (1:4).
Bár a játékrész közepén becsúszott néhány hiba a támadás vezetéseinkbe, de ezeken a holtpontokon a kiválót nyújtó védelem átsegítette a csapatot. A szélsőinket az egész mérkőzésen remekül játszottuk meg, új igazolásunk, Filip Milovanovic és Bazsó Gegi is hozzá tudott tenni. Előbbi ötször, míg saját nevelésű játékosunk háromszor vette be az egri kaput. 
Közelítve a szünethez egyre inkább nyílt az olló, már akkor is volt esélyünk a 10 gólos különbség kialakítására, végül 6:13-nál vonultak öltözőbe a csapatok. 

                                                                                                                        

A második félidőt is mi kezdtük jobban, Aleks Kavcic és Szücs Balázs talált ekkor be. Hét perc telt el, amikor Kiss Bence góljával először vezettünk tízzel (9:19).
Erre reagálva az Eger védekezést váltott, ami kisebb zavart okozott nálunk, hiszen hat percig nem tudtuk bevenni ellenfelünk kapuját, de a hatgólos differenciánál így sem tudott közelebb zárkózni a hazai alakulat. Külön pozitívum, hogy bár az elmúlt szezonokban gyakran komoly problémáink voltak a hetesekkel, ma viszont mindkét büntetőnket értékesítettük.
A találkozót Szűcs Balázs gólja zárta, visszaállítva a közte tíz gólt.



A mérkőzés végeredménye: Eger – Csurgói KK 17:27 (6:13)

A bajnoki részletes statisztikája IDE kattintva érhető el.