Szombaton Egerben nyitjuk a 2026/2027-es idényt.


Kijelenthetjük, hogy sikeres felkészülésen vagyunk túl, hiszen a hat nyári mérkőzésünkből négyszer is győzni tudtunk. Ahogy arról már beszámoltunk, a keretünkhöz öt új igazolás csatlakozott, valamint a 2025/2026-os idény egyik legjobbja, Kiss Bence végül maradt Csurgón.
Az elmúlt évek tapasztalata alapján az viszont borítékolható, hogy nem vár ránk könnyű meccs a nyitókörben. Az Eger a 2024/2025-ös szezont sereghajtóként fejezte be, majd 1 évet töltött az NB I/B-ben. A legutóbbi kiírást a másodosztály ezüstérmeseként zárta, 9 ponttal lemaradva a bajnok Dabas mögött. Az átigazolási időszakban öt új játékossal erősítettek az NB I-re a Heves megyeiek.
Vendéglátóink a PLER otthonában tartották az alapozás főpróbáját. Azon a meccsen 33:29-re győztek a fővárosiak. A bajnoki nyitányon is túl vannak már Padla József tanítványai, hiszen a Szeged kérésére szeptember elsején lejátszották a két csapat őszi mérkőzését. A hétközi időpont ellenére kiváló hangulat és telt ház fogadta a feleket a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Ez azonban nem hozta zavarba a BL-csapatot, hiszen már az első negyedóra végére tízgólos előnyre tett szert, végül 26 gólos különbséggel nyertek Miklerék (24:50).
Mi 2025 februárjában játszottunk legutóbb bajnokit Egerben, akkor pont nélkül tértünk haza. Sok sérülés és betegség is sújtotta csapatunkat abban a periódusban, így már a mérkőzés elején néggyel ellépett a házigazda. A szünetre aztán Kiss Bence vezetésével tudtuk kozmetikázni az állást, sőt, a második félidőt mi kezdtük jobban. A végletekig kiélezett bajnoki feszült hangulatban telt, páros kiállítást is hozott. Az utolsó percben labdánk volt a döntetlenhez, de hibáztunk, amit a hazaiak ki is használtak (31:29).
A 18:00-kor kezdődő találkozó élő közvetítése elérhető: www.mksz.hu (online), MKSZ YouTube-csatornája.
Hajrá, Csurgó!

.png)























Csurgói KK Logo letöltés
Facebook
Instagram
Youtube.jpg)