Ugyanannyi ponttal zártunk, mint tavaly, némi hiányérzet azonban joggal maradt szurkolóinkban.

Nehéz volt a szezon kezdete csatapunknak, hiszen a nagy játékosmozgás után egy idegenbeli győri fellépés, majd egy tatabányai hazai találkozó várt ránk, borítani pedig egyik esetben sem sikerült a papírformát.
Sajnos ez a folytatásra is kihatással volt, ezt követően ugyanis csak egy pontot szereztünk Csurgón a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen, majd simán kikaptunk Szigetszentmiklóson, így a szezon kezdetére nem igazán lehettünk büszkék.
A folytatásban változás is volt a keretünkben, a formánk pedig jelentős javulásnak indult.
A következő három bajnokin 5 pontot is szeretünk, döntetlenre végeztünk a Szeged ellen, valamint legyőztük többek között a Fradit is, így a 3 elhullajtott pontot lényegében vissza is szereztük.
A folytatásban szerencsére hoztuk a kötelezőket, így úgy tűnt, hogy akár egy igazán eredményes őszről is beszélhetünk, de az utolsó körben botlottunk hazai pályán a Gyöngyös ellen, így végül a tavalyival egyenlő 11 ponttal fordulhatunk.
Az ősz során, „rendhagyó” módon, már 14 bajnokit lejátszottunk, a Szeged elleni tavaszi második mérkőzést – a szegediek kérésére – ugyanis előre hozták a felek, így a tavaszra mindösszesen 12 bajnoki jut.
Ennek oka az is, hogy a Magyar Kupában két kör után sajnos „végeztünk”, a Dabas elleni idegenbeli győzelem után nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást a Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában (31:29).
Visszakanyarodba a bajnoksághoz, a megszerzett pontokból 10-et hazai pályán abszolváltunk, de kiemelendő, hogy 9 alkalommal is hazai környezetben léptünk pályára, ami jól mutatja, hogy rendkívül nehéz tavasz vár majd ránk.
A mérkőzéseink során átlagban 28 alkalommal szereztünk gólt és közel 29 gólt (28,6) kaptunk, így a gólarányunk negatív, ami a 14-ből 9 csapatra is igaz.
Összecsen 42 darab 2 perces kiállítást mutattak fel a játékvezetők, ami mérkőzésenként 3 darab büntetésnek felel meg, emellett pedig mindössze 1 alkalommal kaptunk kizárást.
Domagoj Alilovic toronymagasan vezeti a házi (és a teljes) bajnoki góllövőlistát 88 góllal, őt 47 góllal Vojislav Brajovic, 42-42 góllal pedig Gábor Marcell és Kiss Bence követ.

.png)






















Csurgói KK Logo letöltés
Facebook
Instagram
Youtube.jpg)