Vezetőedzőnkkel, Vladan Maticcsal értékeltük a felkészülés eddigi részét és az öt lejátszott edzőmérkőzést.

„Az egység lehet a legerősebb pontunk”

 

 

A Komló elleni meccs után váltottunk pár szót, akkor azt mondtad, hogy kicsit meglepődtél, de úgy tűnik, azóta szép irányt vett a felkészülés.

Az első meccs kicsit korán jött, én sem ismertem a csapatot és ők sem ismertek engem. Idegesek voltunk, s gyakorlatilag össze-vissza történt minden. De azt hozzá kell tennem, hogy ez a Komló hazai pályán mindenkire veszélyes lesz! Ezt követően már tudtunk együtt dolgozni még egy teljes hetet. Ez látszott is, főleg a Velenje, a szlovén bajnok ellen. Nagyon jól játszottunk, s úgy érzem, ez a produktum a következő hétre is kihatott, hiszen akkor még jobban dolgoztunk. Meg is vertük a Balatonfüredet és a Dunkerquet, utóbbi csapat a francia bajnokság közepén végzett. Pénteken pedig nyertünk a Novo Mesto ellen, egyértelmű, hogy jó irányba megyünk. Most is mindenki kapott lehetőséget és van két kisebb sérülésünk, hiszen Tomi – Papp Tamás – nem játszott és Voja – Vojislav Brajovic is sérült, de ez nyilván benne van. Úgy néz ki, megvan a csapatunk: nincsenek sztárok, nincsenek egyénieskedések, megoldunk mindent egy csapatként.

Az egység lehet akkor a gárda egyik fő erénye?

Igen, ez az egység lesz a legerősebb pontunk. Szép jövő elé nézünk, de hogy ez ebben a szezonban pontosan mire lesz elég, azt nem tudom. Hiszen nagyon erős lett a magyar bajnokság, a harmadiktól a kilencedikig bárki lehet a végén.

Látsz fejlődést, egy pozitív ívet az edzőmérkőzéseken nyújtott teljesítményben?

Kezdünk összeszokni ez egyértelmű. De azt tartom, hogy nagyjából fél év kell, mire teljesen megértjük majd egymást, s minden apróság oda kerül, ahova kell. De látom, hogy minden edzésen jobban értjük egymást. Én is a csapatot és a csapat is engem. Úgy gondolom, kezdjük élvezni a pályán töltött időt és ez nagyon jó. Hiszen az különösen fontos, hogy az ember élvezze a munkáját. Ezt kértem is a csapattól, amikor a pályán vagyunk, azt élvezzük. Hiszen azért edzünk egész héten, hogy azt a pályán megmutassuk. S az utóbbi meccseken ez sikerült is.