Idegenben zárjuk a 2025/2026-os szezont, a szerdai találkozó 18:15-kor kezdődik.

A Gyöngyöshöz utazunk

A tizedik helyen, egy ponttal mögöttünk, azaz 18 egységet gyűjtve áll szerdai riválisunk. Mondhatni a mi tavaszi sorsolásunk inverze volt a gyöngyösieké, ők március óta hat meccset játszottak otthon, s mindössze kettőt idegenben. Több szoros bajnoki is szerepel az eredménysoron: a NEKA-tól és az FTC-től is egy, míg a PLER-től három góllal kaptak ki Ubornyákék. A legutóbbi kör ugyanakkor jól sikerült a Heves megyeieknek, hiszen 36:30-re verték a Budai Farkasokat. Ráadásul végig kontroll alatt tartották a találkozót, még tizenegy gól is volt a különbség.

Ami az egymás elleni bajnokikat illeti, Gyöngyösön viszonylag régen, 2024 szeptemberében találkozott a két fél. Akkor nagyon nehéz helyzetből mentettünk pontot, öttel is vezettek a hazaiak és dominálták a meccset, de egy döntetlent elértünk (29:29).

Csurgón tavaly decemberben játszottunk egy sajnos nem túl jó emlékű meccset. Az első félidő végén ugyan még vezettünk, de előbb Kiss Bence esett ki, majd a problémáinkat tetéztük egy 14 perces gólcsenddel, aztán ráadásként Domagoj Alilovic is megsérült. A végeredmény így 20:23 lett.

A hétközi bajnoki találkozó tétje lényegében az, hogy megőrizzük-e a nyolcadik helyet. Ez valószínűleg csak egy győzelemmel sikerülhet, amire legutóbb 2021 márciusában volt példa.

A 18:15-kor kezdődő találkozó élő közvetítése elérhető:

www.mksz.hu (online), MKSZ YouTube-csatornája.

Hajrá, Csurgó!