Utánpótlás hírekUtánpótlás eredmények

2019.09.18.
Hat találkozóból egy vereség és öt győzelem a mieink múltheti mérlege.
 

 

Ahogy arról már beszámoltunk, ifjúsági csapatunk folytatta jó szereplését az első osztályban.

A Komló elleni pénteki találkozón remek utolsó tíz percet produkált Baranyai Norbert csapata, ennek is köszönhetően pedig 31:26 arányban jobbnak is tudtunk bizonyulni ellenfelünknél.

Bazsó Péter 9, Ács Péter és Brezovszky Barnabás 5-5 góllal voltak a mieink legeredményesebb játékosai.

 

 

Ifistáink az elmúlt héten az NB II felnőtt mezőnyébe is „beleszagolhattak”, hiszen vasárnap a tavaly még másodosztályú Nagykanizsa csapatát fogadtuk, ahol mindösszesen 11 olyan játékos is szerepelt, akik korábban Csurgón is kézilabdáztak.

Fiataljaink – az ifi csapat keretéhez képest több kulcsembert is nélkülözve – szépen teljesítettek a nyitányon, hiszen rutinosabb ellenfelünk csak a találkozó legvégén tudta megnyerni az összecsapást.

Baranyai Norbert és Gazdag Tibor együttesében Brezovszky Barnabás és a mindössze 18 éves Bazsó Gergely voltak a legeredményesebb hazai kézilabdázók 9 illetve 8 találattal.

 

 

Serdülő együttesünk az egyel korábbi fordulóban elért döntetlen eredmény után megszerezte első győzelmét is a bajnokságban, hiszen egy szorosabb első játékrész (11:10) után a 10 gólig jutó Szijártó Máté vezérletével a második félidőben lényegében állva hagytuk komlói ellenfelünket (28:18).

 

Serdülő II-es csapatunk a bajai Türr István DSE vendégeként Bácsbokodon kezdte el a szezont.

Vörös Károly csapta esélyt sem hagyott a házigazdáknak, hiszen a már a félidőre kialakított magabiztos vezetésünk után végül 52:18 arányban nyertünk többek között Korosecz Patrik 8 góljának is köszönhetően.

 

A szezon U15-ös csapatunk számára is elkezdődött szombaton, méghozzá Tamásiban, ahol először a Rácalmás, majd a Mecseknádasd csapatai ellen léptünk pályára.

Érdekesség, hogy mind a két találkozón a félidőben egy-egy góllal még ellenfelünk vezetett, ám végül mind a két összecsapást magabiztosan tudtuk megnyerni hat, valamint tizenkét találattal (20:14, 22:10).

Iratkozz fel hírlevelünkre

FŐTÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/Primont-320x80.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/patik_es_varga-320x117.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/drava-coop.png

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/2020/07/KLH-MASTERS_logo-320x78.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/select-matrica-latvanyterv.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MenDan-320x105.jpg
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/dravanatura2.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/tippmix_logo.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/stier_pinceszet.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/kappa-logo-vector-320x178.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/2023/09/BTL-Logo-.jpg

PARTNEREINK

https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/MTVA.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csurgotv-640x238.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/csvmrg_logo-640x217.png
https://cskk.hu/wp-content/uploads/Sponsors/segelyszervezet2.jpg

CSURGÓI KÉZILABDA KLUB

Csurgói KK Logo letöltés
Csapatkép (2023 / 2024) letöltés
Csurgó KK induló letöltés 

ELÉRHETŐSÉGEK

Cím (sportcsarnok):
        8840 Csurgó, Sárgáti u. 18.
Telefon (klub):
        +36 82 464 948
Telefon (sportcsarnok):
      +36 82 900 034
Akkreditáció:
        info@cskk.hu
Jegy:
        jegyrendeles@cskk.hu

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!

Látogass el hozzánk!

Copyright © 2009 - 2023 Csurgói KK.