Herbert Gábor után csapatunk újabb két oszlopos tagja távozik.

160518j1

Nagy Máté és a csurgói kézilabda régóta egy és ugyanazt jelenti, balszélsőnk pályafutása ugyanis innen indult Vörös Károly „támogatásával”.
A csurgói általános iskolás évek után Dunaújvárosba került, ahol már 19 évesen bemutatkozott az első osztály felnőtt mezőnyében. Az egykor szebb napokat megélt Dunaferrben olyan játékostársak mellett játszhatott, mint például Császár Gábor, Marko Vujin, Zubai Szabolcs vagy éppen Mikler Roland, és még sorolhatnánk…
Máté ezután (2006-ban) a szintén első osztályú, Sótonyi László vezette Százhalombattába került, közben pedig az akkor NB I/B-be frissen feljutó mieinket is segítette kettős játékengedéllyel.
Végleg 2009 elején, első élvonalbeli szezonunk második felében „tért haza”, innentől pedig már végig itt szerepelt.
A másodosztályban, az élvonalban, a Magyar Kupában és az EHF-kupában összesen 240 alkalommal szerepelt a Csurgói Kézilabda Klub mezében és ezeken a találkozókon összesen 440 alkalommal talált be a kapukba.

160518j2

Vadkerti Gábriel 2010-ben igazolt klubunkhoz, az azt megelőző szezonban Debrecenben és Gyöngyösön is szerepelt.
A 31 éves, szlovák válogatott játékost többször is sérülés hátráltatta csurgói szereplése alatt. Jelenleg vállsérüléséből lábadozik, ebben a szezonban pedig december elején lépett utoljára pályára.
Tavaly egy rövid időt kölcsönben szerepelt a PLER együttesében, azzal együtt összesen 6 évet töltött nálunk. Csurgón mindez idő alatt 151 találkozón lépett pályára, melyeken – minden frontot figyelembe véve - 290 gólt ért el.

Mindkét játékosnak hatalmas köszönettel tartozik klubunk, hiszen adott esetben bennmaradáshoz, középmezőnybe aztán élmezőnybe kerüléshez, bronzérmekhez vagy éppen európai kupaindulásokhoz segítették együttesünket.
További sok sikert kívánunk Nektek minden csurgói kézilabdabarát nevében!

(Közzétéve: 2016. május 18.)

Legolvasottabb cikkek

A horvát Josip Pazin a spanyol első osztályból érkezik Csurgóra.
A tegnapi nyitóvacsorán klubunk elnöke ismertette a 2015/2016-os szezon céljait.
Stefan Cavor szerint folyamatosan fejlődik a csapatunk.
Újabb öt játékos távozása vált hivatalossá.
Sótonyi László az elmúlt szezon értékelése mellett a nyári átigazolásokról és a jövőről is nyilatkozott.
A tegnap estét Jakub Mikita és Faluvégi Rudolf is kórházban töltötte.
Herbert Gábor után csapatunk újabb két oszlopos tagja távozik.
A nyáron Bojan Radjenovic és Balogh Tibor is visszatér kölcsönszerepléséből, Veszprémből pedig jobbszélsőt igazolunk.
Új igazolásunk a spanyol első osztályból érkezik.
A hamarosan a magyar állampolgárságot is megszerző jobbszélső Vácról érkezik.
Ahogy arra sajnos számítani lehetett, Jerebie Iulian térdszalagszakadást szenvedett.
Ismét van Csurgóról bekerülő játékos az „A” válogatottban.
Küzdelmes mérkőzésen arattunk egygólos győzelmet.
Tiago Pereira klubunk első nem európai játékosa.

o 1 primont

o 2 drava

o 3 patik

o 4 men

o 5 mg

stier

o 6 hummel

o 8 szerencse