Stefan Cavor szerint folyamatosan fejlődik a csapatunk.

151220cav1

- A 4. helyről folytathatjuk a jövő évet úgy, hogy a Magyar Kupában is versenyben állunk és az EHF-kupában jó meccseket játszottunk. Mi a véleményed az elmúlt félévről?

- Úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokra nem lehet panaszunk, jól játszottunk és véleményem szerint előrébb léptük a szezon elejéhez képest.
Fontos, hogy egy sérülést leszámítva ismét teljes volt már a létszámunk az elmúlt hetekben.
Az EHF-kupát illetően valóban jó meccsek vannak mögöttünk, de a Magdeburg ellen még így is van hiányérzetem, mert ugyan jól játszottunk, de azért maradtak ki nagy helyzeteink. Egy ilyen szintű csapat ellen, sajnos ez nem fért bele.
A Magyar Kupában mind a két mérkőzésünk nagyon jól sikerült, mindig a maximumot tudtuk kiadni. Ha folytatni tudjuk ezt a formánkat, akkor minden esélyünk megvan a Final Fourba kerülésre.

- Mit vársz a szezon további részétől? Van esélyünk előrébb lépni a bajnokságban?

- Szerintem minden esélyünk megvan erre, már csak azért is, mert szerintem folyamatosan fejlődünk.

151220cav2

- Jelenleg te vagy a legeredményesebb játékosunk. Gondoltad volna ezt a szezon előtt?

- Őszintén szólva ennyire jó kezdésre nem számítottam, így többnyire elégedett vagyok, de fontos, hogy folytatni tudjam a megkezdett utat. Bízom benne, hogy sikerül megőrizni a jó formámat.

- Mi a véleményed a csapategységről?

- Jól érzem magam a csapatban, nagyon jó a hangulat az öltözőben is. Fiatal gárda vagyunk és lényeges dolog az, hogy bármit is teszünk illetve elérünk, azt közösen, csapatként tesszük.

- Januárban a montenegrói válogatottal többek között Magyarország ellen is megmérkőztök. Mit vársz a kontinensviadaltól?

- Nehéz megmondani, mert nagyon fiatal a válogatottunk, kevés tapasztalattal, de éhesek vagyunk a győzelmekre és a minél jobb mérkőzésekre. Nehéz a csoportunk, meglátjuk, mit hoz majd a jövő.

(Közzétéve: 2015. december 20.)

Legolvasottabb cikkek

A horvát Josip Pazin a spanyol első osztályból érkezik Csurgóra.
A tegnapi nyitóvacsorán klubunk elnöke ismertette a 2015/2016-os szezon céljait.
Stefan Cavor szerint folyamatosan fejlődik a csapatunk.
Újabb öt játékos távozása vált hivatalossá.
Sótonyi László az elmúlt szezon értékelése mellett a nyári átigazolásokról és a jövőről is nyilatkozott.
A tegnap estét Jakub Mikita és Faluvégi Rudolf is kórházban töltötte.
Herbert Gábor után csapatunk újabb két oszlopos tagja távozik.
A nyáron Bojan Radjenovic és Balogh Tibor is visszatér kölcsönszerepléséből, Veszprémből pedig jobbszélsőt igazolunk.
Új igazolásunk a spanyol első osztályból érkezik.
A hamarosan a magyar állampolgárságot is megszerző jobbszélső Vácról érkezik.
Ahogy arra sajnos számítani lehetett, Jerebie Iulian térdszalagszakadást szenvedett.
Ismét van Csurgóról bekerülő játékos az „A” válogatottban.
Küzdelmes mérkőzésen arattunk egygólos győzelmet.
Tiago Pereira klubunk első nem európai játékosa.

o 1 primont

o 2 drava

o 3 patik

o 4 men

o 5 mg

stier

o 6 hummel

o 8 szerencse